Minél tágasabb világot épít belül az ember, annál kisebb térre vágyik odakinn. Ha önmagunk felfedezése, tökéletesítése a cél, megfelelőek a legegyszerűbb létformák. Például egy szoba, benne ágy és festőállvány. Kell ennél több egy festőnek? Persze, jó, ha vannak a kezünk ügyében könyvek, szellemi táplálékként, és szükségesek a magányos órák, amikor elmerülhetünk gondolatainkban. Gondolkodás nélkül nincs alkotás. Az alkotás pedig talán elvezet minket önmagunk és a világ megismeréséhez. Vajon, cserébe elnyerjük a boldogságot? Kérdés, hogy mi a boldogság? Vagyis, ki hogyan értelmezi? Bizonyára a „nagy mű” készítése során mintegy ösztönösen saját boldogságunkat is keressük, netán a halhatatlanságra vágyunk? És ez meg is valósulhat, ha közeledünk önmagunkhoz, és megleljük azt az egyensúlyt, amikor a személyiségünk eggyé válik a természettel, a világgal teljes harmóniába kerülünk. De addig úton vagyunk, és a megismerés csúcsára törekszünk. Reménykedem, hogy a festészet által én is a nagy titkok közelébe kerülök, és sorsommal, saját magammal megbékélve az emberi lét és a környező természet életem minden pillanatát boldoggá teszi.
|